Nem szeretném, ha úgy járnál mint AX0882 (még az igazi nevét is szégyellte megadni…).
Nem tudott hinni.
Felkelt reggel.
Elment munkába, mint minden átlagos hétköznap.
Aztán hirtelen mázsás súlyként telepedett rá az érzés.
40 vagyok.
Kezdett őszülni. A szeme körüli barázdák már örökké ott maradnak.
Hogy ment el így az idő? Hogyan vesztegettem el ennyi időt? – morfondírozott.
Becsukta a szemét, vett egy mély levegőt és megpróbált emlékezni arra, amikor még 30 volt.
Lógás a haverokkal szerda este, kiruccanás egy pizzára, videó játékok.
Bár a pénztárcája általában üres volt, de BOLDOG volt. Sosem érezte magát EGYEDÜL.
Akkor még igazán jó formában volt, és volt egy gyönyörű barátnője. Úgy érezte, hogy az világ a vágyak és öröm tárháza.
Most?
Depressziós. Belefáradt a munkahelyi robotba.
Túlsúlyos és lusta. Az alváshoz viszont pirulákra van szüksége.
Egy kissé sokat iszik. A szerencsejátékot úgy űzi mint James Bond, csak éppen a sárm, karizma és a képességek hiányoznak.
Még egy mély levegő…
Egykettőre 50 lesz.
Búcsú a szülőktől.
Még egy levegő.
60 éves lesz.
Egy furcsa érzés facsarja a szívét, amely úgy zakatol, mint egy Foma 1-es gépkocsi hengerei.
Még egy mély levegő és még egy…eszébe ötlik, hogy talán egyszer a feleségétől is búcsút kell vennie. Azt már nem bírná ki….
Elmereng…
Egy élet, tele emlékkel. Eszébe jutnak az első alkalmak.
Kiesett az első foga.
Először ült biciklin.
Első éjszaka távol az otthontól.
Az első csók.
Az első autó.
Az első munkahely.
Most pedig az UTOLSÓ éveket kezdi.
Ma 40 éves.
És nem ünnepel.
Szomorúnak és öregnek érzi magát.
És leginkább rémült, nagyon rémült.
Az idő szalad 24/7/365
Értem, hogy mit érez a srác.
És Te?
DE….
Őszintén remélem, hogy ki tud ebből lépni…
Mert 40 évesen?
Még RENGETEG idő és lehetőség nyílik új első és alkalmak megélésére.
Új és csodálatos eseményekhez. Egy csodálatos és tartalmas élet.
De a munkahelyi robot távol tartja a lehetőségektől.
Ebben a börtönben még csak nem is látja a fényes jövőt, amit megélhetne az ELKÖVETKEZŐ 30,40, 50 évben….
Úgy érzi magát, mint egy ketrecbe zárt, elhanyagolt macska,
akinek csak a maradék jut.
Pedig úgy kellene éreznie magát mint egy szabad és vad oroszlán,
aki éppen a csúcsra ér.
Te hogy érzed magad? Mi motivál? Miért kelsz fel minden rendben?
Kész vagy változtatni? Tisztában vagy a céljaiddal és hiszel magadban? Mert enélkül nem megy.
Az én egyik kedvenc motivációs videóm Arnold Scvhwarzenegger-től:
Hírlevél feliratkozás: